Herend Porcelán

Különleges kiállítás megnyitó

A Herendi Porcelán szerelemből született – hangzott el Áder János köztársasági elnök úrtól a tegnapi különleges kiállítás megnyitóján.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott, azért gyűltünk össze, hogy késői utódként büszkén felmutassuk a jót, amit a Herendi Porcelánmanufaktúra valaha teremtett és bemutassuk, amit ebből a csodából e pompás magángyűjtemények tulajdonosai féltő gondoskodással megőriztek. dr Simon Attila vezérigazgató köszöntőjében kiemelte, hogy a közel két évszázados alapítási évfordulóját ünneplő manufaktúra mára a világ legnagyobb porcelán manufaktúrájává vált. Kulturális missziójuk a magyarországi és az európai porcelánművészeti hagyományok ápolása, megőrzése és átörökítése.

Mádi László közgazdász, műgyűjtő hangsúlyozta, hogy egy műtárgy értékét mindig a hazájában árazzák be a legjobban, azaz nekünk magyaroknak kiemelt felelősségünk van abban, hogy Herend megkapja a valós rangját megillető elismerést. Herend mindig kiemelkedő színvonalat képviselt, minden periódusban képes volt remekművekre és a nagyszerű hagyományok ápolása és folytatása mellett a megújulásra. Formákban és dekorban pedig mindig az adott kor világszínvonalát képviselte.

A kiállítás átfogó képet nyújt, különleges, egyedi műalkotásokon keresztül a manufaktúra múltjából. Kitekintést ad továbbá legendás herendi mesterek alkotásaiból, illetve a felvirágoztató – Fischer Mór – családtagjainak nem herendi munkáiból is. Soha nagyközönség számára nem látott darabok tekinthetők meg, olyan műalkotások, melyek joggal lehetnek a gyűjtők féltett kincsei. A rendhagyó kiállítás az 1830-as évektől az 1950-es évekig, négy korszak több mint 200 különlegességét vonultatja fel és június 20-ig várja a látogatókat a Herendi Porcelánmúzeumban.

Ossza meg másokkal is…