81. életévében elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Herenddel szomszédos faluban, Bándon született. A Herendi Porcelánmanufaktúra értékteremtő közegével már gyermekkorában szoros ismeretséget kötött, meghatározó élmény volt számára a herendi közösség, a kézművesség, a tökéletesség, melyre Herenden közel két évszázada törekednek. Nem véletlen, hogy gyermekkorában porcelánfestő szeretett volna lenni, ahogy ezt egy, a Herend Herald számára adott interjújában elmondta.
E helyett jogász lett. Az Antall-kormányban tárca nélküli, majd művelődés-, és közoktatási miniszter, pályája megkoronázásaként 2000-ben köztársasági elnökké választották. Élete és munkája példaértékű mindannyiunk számára. Szülőfaluja és Herend a béke szigete volt számára, gyakran töltődött itt fel.
Herendi Porcelánmanufaktúrában irányító szerepet vállalt, és ez meghatározó volt társaságunk életében. A herendi munkavállalók 99%-os arányban választották meg a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatóságának elnökévé. 1998 májusától egészen köztársasági elnökként történő hivatalba lépéséig töltötte be a legmagasabb funkciót Herend életében. Utána sem szakadt el Herendtől, jelentős szerepe van abban – s ezt személyes jelenlétével is erősítette – hogy a Manufaktúra méltóképp ünnepelhette alapításának 175. évfordulóját és egyben Herend várossá avatását 2001-ben. Az igazgatóság elnökeként utolsó tevékenységeként nyitott meg a felújított Herendi Porcelánmúzeumot. Köztársasági elnökként több vendégét kísérte el herendi látogatásra, rendezvényeinken többször vállalta el a fővédnöki tisztet, s azoknak a közelmúltig rendszeres vendége volt.
Személyében Herend egy igaz barátját is veszítette el. A legnagyobb tisztelettel és szeretettel emlékezünk rá, nyugodjék békében.