Herend Porcelán

Klein Alfréd Tamás

1975-ben született Ajkán.

Alapfokú tanulmányait Herenden végezte, majd sikeres felvételi vizsga után, 1989 ben került a herendi Fischer Mór Porcelánipari Szakképző Intézetbe.

 

Az iskola befejezése után a figurafestészeten kezdte munkáját, mint kosztüm- és madárfestő, jelenleg a terület művezetője.

Családja révén is a manufaktúrához kötődik: a család több generációja töltött el évtizedeket a cégnél. Nagyapja szintén volt művezetője a figurafestészetnek. Az 1990-es évek közepétől kezdődően rendszeresen részt vett új dekorok tervezésében, számtalan új minta viseli keze nyomát.

2001-től kezdődően a figurafestészeten, mint a manufaktúra végzős diákjainak képzését segítő területi szakoktató látta el feladatát, munkájával párhuzamosan.

2004-ben sikeres alapfokú, majd 2006-ban középfokú angol nyelvvizsgát tett, de a német nyelv passzív középfokú ismeretével is rendelkezik.

Szabadidejének legnagyobb részét fotózással tölti: ezen belül a természet- és portréfotózás áll közel hozzá. Ennek okán, ha teheti, sok időt tölt természetjárással.

Jelentős, egyre gyarapodó fényképezőgép gyűjteménnyel is rendelkezik, felölelve a múlt század 30-as, 40-es, 50-es és 60-as éveinek gépeit.

Ossza meg másokkal is…