Herend Porcelán

Tartó László

1979. július 15-én született Tapolcán.

Tanulmányait 1996-ban fejezte be Herenden a Fischer Mór Porcelánipari Szakképző Intézetben, mint porcelánfestő.

 

Ez idő alatt szinte az összes porcelánfestési technikával megismerkedett, vizsgamunkája során pedig még a tervezésben is próbára tehette magát. A szakmunkás bizonyítvány megszerzése óta a Herendi Porcelánmanufaktúra virágfestészetén dolgozik, ahol számos modoros és palettafestéssel készült dekort fest, azóta is.

Eddigi munkaviszonya alatt több alkalommal képviselte a Manufaktúrát különböző bemutatókon, színvonalas rendezvényeken, sőt három éven át a Manufaktúra látogatóközpontjában, a Porcelaniumban is dolgozott bemutató festőként.

Rendszeresen részt vesz a gyártmányfejlesztésben, melynek során több különleges, egyedi megrendelést is festhetett.

Kapott rendhagyó feladatokat is, mint például a Cukrász Olimpiára készített cukor teáskészlet kifestése, mely pontos mása volt egy herendi Viktória mintás porcelánkészletnek, valamint festett életnagyságú oroszlánszobrokat is a Münchenben megrendezésre kerülő Leoparade alkalmából.

A Manufaktúra 2005-ben „Szakmai Díj”-jal ismerte el munkáját.

Ossza meg másokkal is…