Herend Porcelán

Óriási siker Lengyelországban

Nagy sikerrel nyílt meg a Herendi Porcelánmanufaktúra kiállítása Lengyelországban, Jaslo városában.

A Herendi Porcelánmanufaktúra önként vállalt kulturális missziója keretében első alkalommal mutatkoztak be a 192 éves manufaktúra termékei Lengyelországban. A Jasloi Regionális Múzeumban félezer tárgy került bemutatásra a tradíció és innováció jegyében. A legismertebb herendi minták fejlődéstörténete mellett bravúrdarabok, klasszikus és modern tárgyak egyaránt megtekinthetőek október végéig a múzeum kiállítótermében. A tárlat betekintést enged a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrájának elképesztő termékpalettájába. 

Az ünnepélyes megnyitót, melyet a hagyományos Jasloi Bornapok keretén belül rendeztek meg, régen látott, hatalmas érdeklődés kísérte. Nemzetközi delegációk, és rengeteg helyi látogató tekintette meg a bemutatott remekműveket. Az eseményen beszédet mondott dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, aki mindazon értékekről beszélt, melyek egy-egy herendi alkotásba bele vannak zárva. A vendégeket Ryszard Pabian Jaslo polgármestere is köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy első alkalommal láthatóak Herendi Porcelánok kiállításon Lengyelországban. Az ünnepélyes megnyitót festőbemutató is színesítette, így a vendégek a porcelánfestés rejtelmeibe is bepillantást nyerhettek.

 

Ossza meg másokkal is…