Ismét Herend a Savaria Táncverseny díjszállítója
2019. június 7.
A Savaria Nemzetközi Táncverseny az ország legkiemelkedőbb versenytáncos rendezvénye, Szombathely egyik legrégebbi, legnevezetesebb rendezvénysorozata. Az első Savaria Nemzetközi Táncversenyt 1966-ban rendezték Szombathelyen, s azóta a táncsport legkiválóbb versenyzői minden évben szigorú szakmai zsűri előtt mutatják be latin, illetve standard táncokból szerzett tudásukat, felkészültségüket.
A verseny több mint öt évtizedes múltja méltán vívta ki a szakmai körök elismerését, s tette a várost nemzetközi szinten is ismertté. A részt vevő párosok ezúttal is a világ legkülönbözőbb részeiből érkeznek és viszik magukkal a rendezvény és a város hírét.
A Táncversenynek hosszú évek óta hagyományosan együttműködő partnere és hivatalos díjszállítója a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., mely idén a trendi platina-türkiz kivitelű Apponyi mintás Trófeákat biztosított az első három helyezett párosnak.